Tippek a kárászhorgászat különböző fajtáira

Napjainkban a horgászok többsége elsősorban békés halakra, ezen belül is a ponty fogására szakosodott, ezt a fajta halat keresi vizeinkben előszeretettel. Igazi sikerélményt nyújthat egy jókora ponty fárasztása. Azonban létezik egy halunk, ami tévedésből került a vizeinkbe, nem igazán őshonos.
Sokan lenézik, megvetik mondván, hogy semmire sem jó. Kisebb termete miatt nem horgásznak rá. Én a kárász védelmében szeretném megosztani veled néhány gondolatomat és a kárászhorgászat szépségébe, fogásának titkaiba szeretnélek beavatni.
Kétféle kárászt találhatunk vizeinkben, az egyik az Aranykárász (Crassius crassius), a másik a valamivel nagyobbra növő Ezüstkárász (Crassius auratus gibelio bloch). Mindkét faj könnyű szereléssel való horogra csalogatása és horgászata véleményem szerint igen élvezetes és szórakoztató
A kárászhorgászat módszerei eltérők lehetnek, de egyben mindenképpen meg kell, hogy egyezzenek, ez pedig a finom, könnyű szerelék. Horgászhatunk a kárászra úszós felszereléssel, vagy nagyon könnyű fenekező módszerrel is. Néhány módszert szeretnék itt ismertetni.

Kárászhorgászat spiccbotos módszerrel:
A spiccbotos horgászat talán a legélvezetesebb formája a kárász horgászatának. Akkor használjuk ezt a módszert, ha tenyérnyi vagy kicsit nagyobb zsákmányra számítunk. Nagyon fontos, hogy botunk legyen felgumizva, így elkerülhetjük a sűrű zsinórszakadást és egy esetlegesen nagyobb halat is biztonsággal partra tudunk terelni. A bot minimum 5 m hosszúságú legyen, a gumi végén található karikába 10-12-es zsinórt szereljünk. Ügyeljünk, hogy a zsinór ne legyen hosszabb a botnál, mert az megnehezíti a kiemelést. Én 10-es 8-as nagyságú horoggal szerelem a spiccbotot, ezzel az esetleges bodorkát is meg lehet fogni. Az úszó finom, 2-4 gramm teherbírású, csúsztatható típusú legyen. A parttól 7-8 m távolságban keressük a halakat. Ez a módszer általában tavasszal eredményes, amikor a kárász csapatok kisebb bandái kivonulnak a sekélyebb szélvizekre, itt ugyan is előbb melegszik fel a víz, itt keresnek élelmet. Megtalálhatjuk őket a vízfelszín közelében úgymint a vízoszlop alsóbb rétegeiben is. Nagyon fontos a csalogató etetés, lebegő, lassan alámerülő etetőanyaggal. Csalinak nagyon jó ebben az időszakban a csontkukac, a vörös trágyagiliszta, de a kenyérbél vagy a főtt tarhonya is eredményes lehet. A kapás általában vehemens, hiszen az úszó súlyát nem érzi meg a hal, hiszen elég könnyű. Valamelyik irányba elindul az úszó, vagy egyenletes tempóban lemerül, ekkor kell finoman bevágni, csak finom csuklómozdulatokat használjunk.

Kárászhorgászat úszós módszerrel :
Az úszós módszerrel történő kárászhorgászat felszerelése, nagyon hasonlít a spiccbotos szerelékhez. Itt is finom 12-14-es főzsinórt használjunk 8-as vagy 10-es előkével. A horog mérete lehet 6-os vagy 4-es is, ha nagyobb halakra is számítunk. Az úszó 4-8 grammos, de lehet nagyobb úszótestű úszót is szerelni, amennyiben jól kisúlyozható típust választunk. Az antennája jól látható legyen, mert itt már nagyobb távolságokat horgászunk meg, és elég nehéz, különösen fodrozódó vízen észlelni a kapást. Az úszós módszer az idő és a víz melegedésével egyre eredményesebb lesz. Csalinak elsősorban itt is a csontkukac, vagy a trágyagiliszta ajánlott, opálosabb vízben azonban igen jó eredményeket érhetünk el a sárga főtt kukoricával, kenyérbéllel is. Itt is nagyon fontos a csalogató illetve helyben tartó etetés. A horgászat alatt folyamatosan etessünk, mindig csak keveset, így a felkínált csalira figyel a hal, viszont a folyamatosan beszórt kevés mennyiségű etetőanyag a helyben tartáshoz nagyon jó.
Minél melegebb az idő és a víz, a halakat annál közelebb keressük a fenékhez. Még nem szóltam az orsóról. Bármilyen jó fékrendszerű peremfutós orsó megfelel a célra, itt a fő szempont, hogy ne legyen nehéz és finoman be tudjuk állítani rajta a zsinór szakítószilárdságánál kisebb értékű fékerőt. Ezáltal megakadályozható illetve elkerülhető a zsinór szakítása nagyobb példányok esetében. A korai nyári, késő tavaszi időszakban már a nagyobb termetű, akár kiló fölötti példányokra is számítani lehet, persze csak akkor, ha találhatók ilyenek a vízbe. Erről a horgászat előtt a helyi horgászoktól célszerű információkat kérni. A kapás eléggé intenzív húzásban jelenik meg, az úszó elindul valamelyik irányba oldalazva, vagy egyszerűen lemerül a vízfelszín alá. Amikor az úszó mozgása folyamatos, akkor kell bevágnunk, de csak érzéssel, majd következhet a vékony zsinórral, vékony spiccű bottal a fárasztás, ami nagyobb példányok esetében igen élvezetes. A kárász elég jól védekezik a horgon, oxigénigénye nem túl nagy ezért elég szívós és kitartó is.

Kárászhorgászat fenekező módszerrel:
Kevés horgász létezik, aki kifejezetten kárászt szeretne fogni fenekező módszerrel. Elsősorban a pontyozás mellékhalaként jelentkezik a horgon. Ha kifejezetten kárászt szeretnénk ezzel a módszerrel zsákmányolni, a pontyozó készségünk finomításával már is kész a szerelék. Tehát szereljünk a botunkra vékonyabb zsinórt, 14-től 20-asig, előkének 12-14-es zsinór vastagsásig ajánlott. Ettől vékonyabbat ne használjunk, hiszen bármikor jelentkezhet a horgon a ponty is és túl vékony zsinór esetén gyakori lesz a szakítós kapásunk.
A csali itt is ugyan az mint az előzőeknél, a kapás vehemens húzában jelentkezik. A jelző folyamatos mozgásakor kell bevágni, és következhet az élvezetes fárasztás.

Köszönöm megtisztelő figyelmedet, sok sikert és egedményes kárászhorgászatot kívánok!

Képek






Oldalak

    Képek






    Oldalak